Aljas újévi támadás Orbán Viktor ellen, ezeknek semmi sem számít
Az egész Kéri család ugyanabból az üveggömbből jósol. Egy közös van bennük, egyiküknek sem vált be soha, egyetlen jóslata sem
„A szélesen vett két és félmilliós tábornak a problémavilágát, nyelvét, szimbólumait, álmát, ígéreteit hajtogatja és nem érdekli, hogy négymillió ember kiröhögi” – fogalmazott a politológus.
A Fidesz-elit akkor kapna észbe, ha a Fidesz-gyerekek a tadzsik és a kirgiz egyetemekre járnának, addig megy ez a sültbolond hazudozás – nyilatkozta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Kéri László politológus, aki ismételten arra próbált magyarázatot találni, hogy miért is hisz még mindig majdnem hárommillió magyar Orbán Viktornak.
A legfontosabb magyarázat Kéri szerint, hogy létezik egy Magyarország, amely együtt él a gondokkal, és létezik másik Magyarország, amelynek egy része „fixálódott a vezér által kitermelt ideológiákra”, és onnan mindig megkapja a vígaszt és a bűnbakot. Továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy Orbán Viktor külpolitikailag három éve légüres térbe került, ezért egy nagy szélsőjobboldali eltolódásban reménykedik, aminek ő lehet majd a vezetője.
„A szélesen vett két és félmilliós tábornak a problémavilágát, nyelvét, szimbólumait, álmát, ígéreteit hajtogatja és nem érdekli, hogy négymillió ember kiröhögi.”
Kéri szerint emellett szembe kell nézni azzal, hogy minimum másfél millió ember jobban járt ezzel a tizenvalahány évvel, ugyanakkor a továbbosztási rendszer a véleménye szerint gazdaságtörténetileg példátlan. Szerinte a forrás, amit az uniótól kaptunk, lecsorgott lassan a kistelepülésekre, ahol a polgármester a vállalkozóval tartja el a falut, nemcsak a közmunkásokat, hanem a templomrenoválástól kezdve az iskola kifestéséig mindent.
Ahogy Orbán feje üresedik, úgy üresedik az emberek zsebe
– fogalmazott a politológus, aki szerint a miniszterelnök régóta ugyanazokat a kliséket mondogatja, és közben azt akarja beállítani, hogy ő egy világtörténelmi jelentőségű politikus, mindeközben nem foglalkozik az inflációval.
Orbánék a növekedést akarják hajszolni, ezzel szemben a növekedési adatok a leggyengébbek az észt növekedés után – mutatott rá a szakember.
Nyitókép: MTI / Földi Imre
***